NickiSpace!A legnagyobb Nicki Minaj rajongói oldal!
Stílusa

Vibe magazinnak adott interjújában Minaj ezt nyilatkozta: „Miközben felnőttem, láttam, miket csinálnak a nők, és azt hittem, nekem is ezt kell tennem. Abban az időben a női rapperek sokat beszéltek a s*xről, és azt hittem, ahhoz, hogy olyan sikeres legyek, mint ők, nekem is ezt kell képviselnem, mikor valójában nem kell.” Az Interview magazinban adott interjújában ezt mondta: „Tudatos döntést hoztam, hogy megpróbáljam kicsit levenni a hangsúlyt a szexualitásról. Szeretném, ha az emberek – főleg a fiatal lányok – tudnák, hogy az életben semmi nem fog a szexuális vonzerőn múlni, kell hozzá valami más is.”

Gyerekkorában sokszor volt tanúja szülei veszekedésének, emiatt álomvilágba menekült: szerepeket talált ki és ezeken keresztül élte az életét. A New York magazinban elmondta, hogy „hogy elmeneküljek mindattól a veszekedéstől, elképzeltem, hogy másvalaki vagyok. „Cookie” volt az első új egyéniségem, aki mellett egy darabig kitartottam. Utána jött „Haradzsuku Barbie”, aztán „Nicki Minaj”. A képzelet volt a valóságom. Nagyon idegesítő kislány lehettem.”

Első albumához létrehozott még egy alteregót, „Roman Zolanski”-t. Kijelentette, hogy az olyan dalokban, mint a Trey Songzzal közös Bottoms Up, valójában nem Nicki rappel, hanem Roman Zolanski, de az olyan dalokban,mint az All I Do Is Win (Remix), Nicki az.Kijelentette, hogy az albumán a rajongók találkozhatnak Nickivel, Romannal és Onikával is.

Saját bevallása szerint zenei stílusára többek közt Lil Wayne, Lauryn Hill és Lil' Kim volt hatással.

 
Ki az a Nicki Minaj?

Nicki 1982-ben született, trinidadi szülők gyermekeként. Ötéves koráig Trinidadon éltek nagyanyjával, ekkor Queensbe költöztek.Bővebben!>>

 
Chat box

Photobucket

Chat szabályok:

Ne szidd Nickit!

Ne használj trágár és egyéb csúnya szavakat!

 
Instagram
 
Twitter
 
PROJECTS

VIPs!

Név:Nicki Minaj The PinkPrint Tour

Megjelenés:Auguszt.16

Akit érdekel jelentkezzen nálam!

 

 

 
Szavazz!
Szavazz a kedvenc dalodra!
Melyik a kedvenc dalod?

Super Bass
Hey Mama!
Only
Anaconda
Va va vom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Barátok

Ide ne jelenkezz!Ide azok kerülnek ki akiket minden nap meglátogatok!

 
Elite Csillagok
 
Top csillagok

Képtalálat a következőre: „ever after high logo”

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2015-08-13
 

Layouts


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen